Murk. Chapter: 15

Hello, guys!
Itt is lenne a 15. fejezet. Remélem tetszik. Have a nice day, big love, jó olvasást!Xx

- Nyugi, nem lesz semmi baj! - Mosolygott, mikor kifizette a forró csokinkat.

- Köszi még egyszer. Visszaadom, teljesen elfelejtettem, hogy nem hoztam pénzt. - Égett az arcom.

Sosem szerettem, ha más fizet helyettem. Mindig egy kis ribancnak érzem akkor magam, s undorodok saját magamtól.

- Ugyan! - Mosolygott.

Nagyon megkedveltem Mollyt. Édes, s aranyos lány. Mindenesetre Ben jól járt vele.

- Szia Harry... A StarBucksba és most készülünk vissza menni... Igen, nincs semmi baja, és még lélegzik... Tíz perc múlva ott vagyunk... Oks szia! - Tette le a Balck Berryét.

Egy biztató mosolyt küldött felém, s belekarolt a karomba. Elmosolyodtam, majd indultunk. Amint kiléptünk egy szép hó pihe szállt a szempillámra, s ott is maradt. Túl hideg volt, hogy elolvadjon. Arcomat megcsapta az enyhe szél, s kipirosodott. Szabad kezemet zsebre dugtam, s úgy lépkedtünk nem sietősen vissza a pláza hátsó kijáratához. Rettegtem a tudattól, hogy Harry szemébe kell néznem. Hogy át fog ölelni, s meg fog csókolni. Hogy mellkasába fúrva a fejemet sírok, s talán ő is bekönnyezik. Harry jobbat érdemel nálam, hiszen most biztos azt hiszi, hogy csak egy kis élvezetre kellett nekem. Hogy egyszer az életben oda adja valakinek a szívét, én meg csúnyán összetaposom. Hogy fogom remélni ezek után, hogy lesz egy tisztességes barát nője?! Azt akarom, hogy boldog legyen, de ezek után senkiben sem fog megbízni. Én azt hiszem, tényleg, feltétel nélkül, határtalanul beleszerettem...

- Értem idejön Ben. - Mosolygott, miközben bő ötven méterre megpillantottuk Harryt.

Felénk kezdett közeledni, s mi is gyorsítottunk egy kicsit. Szívem majd kiugrott helyéről, s valószínű, hogy hallható volt, hiszen Molly mosolygott, amitől kis gödröcskéit megvillogtatta. Mellkasom egyre gyorsabban emelkedett le, s fel. Izgultam. Rettenetesen izgultam. Harry magabiztos volt, s Molly is. Én nem hallottam, csak a sűrű levegő vételemet, amitől tompán hallottam a felém közeledő, angyalom nagy lépteit. A szédüléshez közel voltam, de már csak egy méter volt köztünk. Harry szemei ki voltak dörzsölve, s ezért pirosan villogtak gyönyörű, zöld szemei körül. Telt, rózsaszín alsó ajka ki volt biggyesztve, mint ha egy kisgyerek könyörögne. Ha Molly elengedett volna, összeesek. Így hát nem volt egy olyan pillanat, amikor ne érintett volna valaki. Molly elengedte a kezemet, s Harrynek átadott. A barátom értem nyúlt, s a karjaiba húzott. Nyakamat körbeölelte, míg én derekára helyeztem kezeimet, s próbáltam egész derekát karom közé ölelni, de kezeim nagyon aprók voltak, Harry dereka meg széles, s izmos. Mellkasába fúrtam a fejem, s sírni kezdtem. Harry meg is tudott volna ölni erős ölelésével, de nem fájt. Élveztem hallgatni heves szívverését, amit én, vagy az izgalom váltott ki belőle. A hercegem zokogni kezdett.

- H-Hope... N-Ne.... Ne sza...Sza-Szakíts.. Velem... - Sírta.

Szívem összerándult, amint ezt kimondta. Szakítani?!

- Kérlek Hope! - Távolodott el, hogy a szemembe tudjon nézni.

Szemei csillogtak a könnyeitől, de nem foglalkozott vele. Nem érdekelte.

- Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek! Szeretlek Hope! -Térdelt le előttem.

Ujjait összekulcsolta, s alsó ajkát kibiggyesztette. Harry könyörgött nekem. Várt pár másodpercet a reakciómra várva. Mivel senki sem volt a hátsó  "titokzatos" bejáratnál, nem zavarta Harryt. Bár akkor is megtette volna ugyan ezt, ha a világ nézi őt.

- Kérlek, Hope! Szeretlek, s nem akarlak elveszíteni! Senki iránt sem éreztem még így! Bármit megteszek, csak ne hagyj el! Olyan leszek, amilyen akarod, és ki is szolgállak, ha azt szeretnéd! A csillagokat is lehozom neked, csak ne hagyj el! - Bőgte, s a csípőmet szorosan átölelte.

Fejét hasamra hajtotta, s úgy zokogott tovább.

- Sz...Sz... - Sziszegtem.nem bírtam kinyögni.

- Ne...NE! KÉRLEK HOPE, NE! Szeretlek! Az életemnél is jobban!- Ölelt olyan szorosan magához, amennyire tudott.

Nem tudom, hogy mire gondolt, hogy mit mondok. Talán azt hiszi, hogy.... Szakítani?!

- Harry! Nem akarok veled szakítani! Szeretlek te segg fej! - Néztem le rá ráncolt szemöldökkel.

- Ne szakíts velem! - Hangja vékony volt.

Most mi ez?! Tényleg ennyire megviselné, ha szakítanék vele?! Vagy csak túljátssza?! De nem akarok vele szakítani!

- Harry! Nézz rám! - Parancsoltam.

Enyhén megrázta a fejét, s szorosabban ölelt magához. Szívem megszakadt. Nem láttam még őt sírni, s abba sem voltam biztos, hogy sírt már az utóbbi keményebb éveiben. Talán szégyen neki a sírás? Vagy csak előttem nem mer sírni?

- Harry! - Emeltem fel a fejét, miközben nyugodtan suttogtam.

Ő jobban izgulhatott, mint én, s rosszabbul is eshetett neki. S én még a kávézóba magamat sajnáltam?! Szánalmas vagyok!

Szemei csillogtak, s jobban pirossá vált az alatta lévő bőr. Ajkai még mindig kibiggyesztve, s kiskutya szemekkel nézett rám. Kezeit lehámoztam csípőmről, s akkor kezdődött el, amit nem gondoltam volna még álmomban sem. Alsó ajkait résnyire kinyitotta, s gyönyörű arcát könnyek árasztották el.


Levegőt hevesen vett, s a másik pillanatban már a földön hever.

***

Harry szemszöge:


- Mi történt? - Suttogtam anyának, miután körbenéztem.

Anya felállt, s kirohant. Nem értettem semmit. Annyit tudtam, hogy a kórházba vagyok egy szál boxerben, s valami tapaszok voltak a mellkasomra nyomva, amiből fehér vezeték vezetett valami orvosi gépig. Anya visszajött egy orvossal, s Gemmával az oldalán.

- Mi történt? - Kérdezte anya.

Szemeim könnybe lázadtak, s eleresztettem párat. Életem szerelme elhagyott, pedig bármit megtettem volna érte.

- Hope... Szakított velem... - Sírtam. - Hol van?

Anya bólintott, s megvárta, míg az orvos elvégzi rajtam a vizsgálatokat. Megnézte a reflexemet, s a szememet megvizsgálta. Megkérdezte, hogy hogy érzem magam, s a köz érzetem után is érdeklődött.

Anyára néztem, aki az ajtóban egy pillantást vetett rám, s az orvos után ment. Gemma még bent maradt, s akármennyire is szeretem, Hopeot akarom látni.

- Beszélni akarok Hopeval. - Nyöszörögtem.

Gemma bólintott, s kiment. Gondolom szólt neki. Egy fél perc múlva lenyomódott az ajtó kilincse, s kinyitódott. Hope felsóhajtott, s belépett. Miért kellett szakítania velem?! Az életemet is odaadnám érte, ő meg eldobott?! Szeretem őt, mint még soha senkit. Még sosem voltam szerelmes, de jött ez a gyönyörű, kedves, édes, vicces, s aranyos lány, s megmutatta nekem mi az a szerelem. És el akar hagyni?! Én... Én azt nem élném túl.

Csend volt. Hope az ágyam előtt lévő falnak támaszkodva tördelte az ujjait, s próbált nem sírni.

- Miért szakítottál velem? - Kérdeztem, miközben egy könnycsepp gördült le az arcomon.

Nem tapasztaltam még, hogy milyen egy lányért sírni. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ennyire fáj. Hope felsóhajtott, s rávette magát, hogy elinduljon felém, útközben dzsekijét a mellettem lévő ágyra helyezte. Mikor mellém ért, leült az ágy szélére, s gyengéden átkarolta a nyakamat. Kicsit arrébb húzódtam, s magam mellé húztam. Egymás tekintetét fürkésztük, aggódást, s bűntudatot lehetett levenni tökéletes arcocskájából.

- Harry... - Szipogott. - Szeretlek, s nem szakítani akarok te szamár!

Nagyot néztem. Szeret?! Tényleg szeret?! De... De akkor miért mondta?! Nem merte nekem bevallani, holott màr a tegnapi, s a mai nap folyamán többször mondta?! De akkor... Most mi történt?!

- Hogy mi? -Ráncoltam a szemöldököm.

- Eszembe sem volt, hogy elhagyjalak!

- Akkor minek kellett Mollyval beszélned? - Ültem fel hirtelen.

Hope törökülésben ült, s elpirulva piszkálgatta tenyerem vonalait. Most akkor.... Ja...

- Oh... - Pirultam el. - Rajtad kívül nincs barát nőm.

Megráztam a fejem, a tovább kezdtem bűbájos pofiját fürkészni. Állát hüvelyk, s mutató ujjam közé fogtam, s felemeltem gyengéden még mindig piros pofiját. Még így is kerülte a tekintetemet.

- Héé... Szeretlek. Rendben? - Néztem rá.

Aprót bólintott, s engedte, hogy ajkaimat az övére tapasszam. Nyelvem utat tört szájába, s lassú táncot kezdett járni a sajátjával. Édes volt, biztos szőlőt evett, hisz tegnap este volt ilyen az ajkai íze. Mind a kettőnknek le volt hunyva a szeme, s egyszerre nyitottuk ki. Kapkodtunk levegő után, s homlokunkat egymásnak támasztottuk, úgy emlékeztünk vissza a bő öt percre.

Hope szemszöge:

- Harry ma még... Oh... Bocsánat... - Nyitott be Anne, de úgy látszott, Harryt nem zavarta.

Egy puszit lehelt ajkaimra, s az ajtóban figyelő gyönyörű nőre néztünk, aki elpirulva kapta le gyorsan a tekintetét.

- Igen? - Kérdezte a barátom, s az ölébe ültetett, s egy puszit lehelt nyakamra.

- Ma még bent kell maradnod, holnap reggel ha minden igaz hazaengednek.

- Dehogy maradok! Megyek elfele innen. - Mordult fel, de inkább volt az orvosra ideges, mint Miss Coxra.

- Harry... - Helyeztem kezemet az övébe, s megráztam a fejemet.

Harry mérges tekintettel figyelt rám, amitől lesütöttem szemeimet. Úgy éreztem magam, mint amikor a buliban nem mondtam meg neki a nevemet. Tekintete égette a bőrömet, s a sírás szintjén voltam. Nagyot nyeltem, mikor Harry megszorította kezemet, s roppant egyet. Anne már nem volt bent, ami talán megnyugtatja a dolgot, de még is kettesben vagyok Harryvel, s akkor ez az érzés támadt fel bennem, mikor a buli utáni reggel a házamban találtam. Kezeimet jobban szorította, s egyre jobban fájt. Felszisszentem, s egy könnycsepp gördült le arcomon, de Harryt nem hatotta meg. Csak erősebben kezdte szorítani, míg én próbáltam kihúzni a kezemet, de nem sikerült.

- H- Harry... - Dadogtam.

Mint ha meg se hallotta volna. Rászorított, kicsordult a vér kezemből, s sikítani kezdtem.

- Hope! - Nyitott be Molly, s rémült tekintettel nézte, ahogy Harry lefog, s csordul a vér. - Úr isten, Harry! Engedd el!

Molly sietősen mellém futott, s próbált kiszabadítani Harry öleléséből, sikertelenül. Nem tehetett mást, teljes erejéből felpofozta, mire egy pillanatra elengedett, s kiborultam öléből, egyenesen a földre. Sírni kezdtem, mire Harry fekete szemeiből szinte fehérek lettek, s résnyire nyitott szájjal figyelte, hogy mit művelt.

- Hope, én... - Csuklott meg a hangja, s leszállt hozzám.

Nyöszörögve kúsztam hátrébb. Rettegtem. Jobb kezemből ömlött a vér, s szemeimből a könny. Bántott. Tényleg bántott, s nem véletlenül. Csak azért, mert biztonságban akartam tudni őt. Képes volt... Bántani...

- Mi tör... SZENT SZAR! - Pillantotta meg Gemma kezemet.

Még mindig Harry elől menekültem. Anne is betoppant, s kitágult szemekkel nézett minket.

- Hope... Én... Én sajnálom! Elmondhatatlanul! - Közeledett továbbra is felém, míg a falhoz nem értem.

Nem volt hova futnom. Harry csak közeledett felém, míg én felhúztam térdeimet, s átöleltem azokat, s felsikítottam, amint hozzám ért. Remegve zokogtam, s próbáltam tovább bújni, de nem lehetett. Harry tovább simogatott.

- Harry! Hagyd! - Szólt rá Molly erőteljesen.

Harry meg sem hallotta, míg Anne be nem kapcsolódott Mollyhoz. Erre elengedett, s felsikítottam, amikor iszonyatos fájdalmat éreztem a csuklómnál. Az eltört csont átszúrta a bőrömet. Istenem...

***

- Jól vagy, kicsim? - Ült le anya az ágyam szélére, s a szokásos kis bögrémet, amin egy Hope felirat szerepelt, átnyújtotta nekem.

Csak bólintottam egyet. Nem a kezem fájt, ha nem a rajta lévő nyom, amit Harry okozott. Hiszen eltörte a kezemet, s most két hónapig egy fekete gipszet tudhatok a jobb kezemen. A tegnap esti műtét jól sikerült, oly annyira, hogy éjfélkor hazaengedtek. Úgy se tudtam volna aludni. Egész hajnalban szomorú filmeket néztem  amit a mai nap folyamán folytatni is fogok. A Marley Meg Én-t fogom elsőnek megnézni, utána a Titanicot. Harry tegnap este többször is megpróbált átjönni, de Molly a kérésemre elküldte. Erről jut eszembe. Molly elvileg öt perc, és jön át egész napra.

- Fel kell mondanom a StarBucksba.- Szipogtam.

- Vagy megkéred mondjuk Annet, hogy helyettesítsen. Úgy is munkát keres egy jó ideje. - Mosolygott kedvesen, s a csengő hallatára lement.

Felsóhajtottam, s belekortyoltam a finom, forró kakaómba. A melegség hideg testemet végigjárta, s sikerült elfojtani a sírásomat.

- Üdv! Őm... Hope már felkelt? - Hallottam meg mély, rekedtes hangot lentről, amire felkaptam a fejem.

A kakaómat letettem a mellettem lévő éjjeli szekrényre, s a fürdőszoba felé kezdtem igyekezni. Bezárkóztam, s hallgatózni kezdtem.

- Persze! Fent van a szobájába! - Anya hangjából lehetett hallani, hogy mosolyog.

- Köszönöm! -Felelte, s a lépteit lehetett hallani a lépcsőn, akár a Paranormal Activity 1-be.

Remegni kezdtem. Szívesen kiugrottam volna az ablakon, de a fürdőszobába nem voltak lepedők, ami kötelet adhatott volna nekem. Most mi a fenét csináljak?!

Dóri.Styles