Murk. Chapter: 17

Hello, guys!

Elsőször is bocsánat, nagyon gagyi fejezet lett. Sajnálom, de szó szerint haláli kedvembe voltam, amikor ezt a részt írtam. Szóval remélem megértitek.
Továbbá nagyon nagyon rosszul esett, hogy a 16. fejezethez egyetlen egy (!!!) hozzászólás éekezett. Nem zsarolni akarlak titeket,'és nem is nyavalyogni, hisz megírtam, hogy nem erőltetem a hozzászólásokat, de ha nem érkeznek vélemények, felesleges folytatnom, nem de? Mind egy.
A Murknak alakult egy csoportja, amibe minden Murkert szívesen várok:

https://www.facebook.com/groups/138377323022035/

Have a nice day, big love, jó olvasást!

Harry szemszöge:

Beléptem a terembe, s körbe néztem. Nem volt csúnya, s a kilátás is gyönyörű volt, bàr Hopeval jobban élvezném a dolgot. Meg akartam kérni, hogy kísèrjen el, de nem vette fel a telefont, reggel Molly elküldött, s egèsz nap nem volt otthon. Felsóhajtottam, s leültem a bal oldali üvegfal mellé. Mellettem Veronika ült, az unokatesóm, aki itt dolgozik. Semmi kedvem nem volt jönni. Hopeot akarom!

Egy huszonöt éves körüli, vèkony, szőke hajú nő állt egy mikrofon mögè. Ruhája fekete, túl rövid volt, s oly feszes, hogy levegőt alig kaphatott benne. Haja egyenes volt, s festett, de a póthaj is közrejátszott. Erős, s sok smink volt arcára kenve. Szűk ruhája összenyomta melleit, így feszesek voltak, de nem volt alatta melltartó. Blee! Sosem gondoltam volna, hogy nem fogok kìvánni egy ilyen lányt, mint ő. Eddig az ilyen típusokra buktam, de mióta Hope belépett az életembe rá se bírok nèzni erre a fajtára.

- Jó estét mindenkinek! - Hangja vékony, s enyhén kényes volt. - Szeretettel köszöntök mindenkit immár huszonharmadiknak megrendezett családi esténken. - S csak beszélt.

Be nem állt a szája. Közben többször is rám pillantott, s elpirult, végigmért, kacsintott, vagy éppen csak szemezni próbált vele. Èn a szemeimet forgattam, ezzel durván elutasítva. De nem vette èszre.

- Mindenkinek jó szórakozást, s további jó estét! - Mosolygott, s a közönség elkezdett tapsolni rajtam kívül.

- Kicsim! Hope nem... Válaszolt? - Nyelt egyet anya.

Ó, ha tudná, hogy mi minden törik bennem össze, amikor csak meghallom a nevét, s rá gondolok. Elszúrtam. Az alkohol hatása alá kerültem, bár a könnyek igaziak voltak. Hogy lehettem ennyire egy seggfej?! Èlet a homályban. Remélem Molly vigyázott rá a mai nap folyamán.

Egy könnycsepp kísèretében megráztam a fejem, mire Gemma megölelt, s a hàtamat kezdte simogatni. Hálás voltam aggódása miatt, s hogy nem fordultak el tőlem a történtek után. Persze sajnálták Hopeot, s szamárnak tartottak, amiért az életem első baràtnőjét elszúrtam, de nem szóltak bele. Anya, Gemma, s Lux is nagyon megkedvelte Hopeot, hiszen ki tudja utálni?! Fel kell hívnom!

Előkerestem a mobilom, kikerestem az "Èletem♥" nevű személyt, s tárcsàztam a számot. Csak vártam, mire megszólalt nem messze a We The Kingstől a She Takes Me High... Reflexből megfordultam, s megláttam az angyalomat. Magasra repít, ahogy a dalban is van. Gyönyörű volt, mint mindig. Vajszín, s feketébe volt. Még a gipsze is illett hozzá. Göndör haj, csillogó tekintet, s mind ez az enyém... Volt...

Kivette a táskájából a telefonját, s az alsó ajkaira harapva gondolkozott rajta, hogy mit tegyen. Gondolatait a szőke nő zavarta meg.

Valamin elmosolyodott Conorral, beszélt az anyukájával, s örülve siettek a lifthez. Szőkeség rámnèzett, s mosolyogva közeledni kezdett felém. De jó!

- Üdv, mindenkinek! - Fogott kezet anyával, Gemmàval, majd velem is.

Gondolom Veronikàt màr ismeri.

- Anastasia vagyok. - Mosolygott.

- Hova ment az a szép hölgy a barátjával? - Utaltam Hopera.

- A 23. szint jàtékterem. Mondtam nekik, hogy nyugodtan lemehetnek, ha unjàk itt magukat. - Mosolygott, s Veronika kérésére leült mellém.

Felálltam, s siettem utánuk, nem törődve, hogy Anastasia miattam jött oda. Nem fogom megcsalni Hopeot. Beszálltam a liftbe, megnyomtam a 23-as gombot, s vártam, hogy oda vigyen. Hamar megtette. Egy akkora terembe léptem be, mint ahol nem rég voltam. Előttem, a helyiség másik felében két Wii volt. A szoba két oldalàn Xbox, léghoki, videójàtékok, s egyéb szórakoztató dolgok. Pár, 16 éves fiú egy robottal szkanderozott, s versenyeztek. De amint megláttak engem, megdermedtek. Haha. Hallottak rólam ezek szerint. Néhány lány a léghokinál foglalt helyet, páran Xboxoztak, videójàtékoztak, s beültek olyan gépbe, amihez nem volt konzol, ha nem egy motor, vagy épp kocsi. Természetesen nem.voltak igaziak. Tele volt tinédzserekkel, de nem én voltam a legidősebb a nagy helyiségben. Szemeimmel az angyalomat kezdtem keresni, s hamar meg is találtam. Conorral Wiizett, s épp teniszeztek. Conor állt nyerésre, hisz Hope csak bal kézzel tudott játszani. Elegánsan felé kezdtem sétálni, s közben mindenki megbámult. Volt, aki félt, s volt vagy két lány, aki csàbítonak talált. De csak komoly arccal sétáltam előre. A fiú csapatnál jártam, s szórakozni akartam. Dühös tekintettel pillantottam rájuk, s hirtelen megálltam. Àllkapcsom, s izmaim megfeszültek, közben odadobbantottam, s nekihúzódtak a játékgéphez. Felnevettem, s indultam tovább, őket remegve hagyva. Hope hallhatta a nevetésemet, hiszen hirtelen megrezzent. Elmosolyodtam váratlan reakcióján, míg nem a hátához tapadtam. Remegett, ezek szerint fél tőlem. Èletem értelme retteg tőlem. Pedig eszembe sincs bántani.

- Helló, szèpsègem. - Hangom elégedett volt, ahogy a mosolyom is.

Hope szemszöge:

Féltem. Mellkasom egyre gyorsabban emelkedett le, s fel. Kapkodva vettem levegőt, s remegve fújtam ki, s ezt sokszor megismèteltem. Harry bántani fog?! Eltöri bal kezemet is?

Nyeltem egyet, mikor szorosan magàhoz ölelt. Elsőnek azt hittem, hogy magabiztos, de nem volt az. Fejét vállgödrömbe fúrta, s egy könnycseppe folyt végig a vállamom, s a hátamon. Ruhám szegélye felitatta könyeit, amik mostmár folyamatosan törtek ki belőle. Letörölte azokat, szipogott, s a kezemet összekulcsolta a sajátjával. Húzni kezdett valahova. A tömeg megbámult minket, s tátott szájjal figyelték, hogy Harry sír. Tovább ráncigált, s felfele mentünk. A harmincadik emeletet is elhagytuk, s csak akkor jöttem rá, hogy van tetőtér is. Harry folyamatosan szipogott,s szorosan ölelte kezével az enyémet. Èn csak rettegtem. Mit akar velem a tetőn?! Meg akar verni?! Megerőszakolni?! Ó, bàrcsak itt lenne a titokzatos őrangyalkám. Ő negvèdene. A lift megérkezett, s Harry kihúzott. A hó lassan, nagy szemekben szitált. Aranyos volt, ahogyan az orromra szállt, s ott is maradt pàr másodpercig. Testem melege elolvasztotta. Harry elegánsan volt ölözve. Szürke öltöny, alatta ugyan olyan szìnű mellény, s az alatt is egy fehér ing. Csokor nyakkendő volt helyezve a nyakába, s lábát fekete cipő fedte. Farzsebéből elővett egy szál cigit, s gyújtót. Meggyújtotta, s nagyokat szippantott belőle. Minden egyes szívást kiélvezett, s szinte szív alakokat próbált kifújni. Büdös füstje az orrom alá került, s kénytelen voltam elhúzódni. Tudtam, hogy Harry dohányzik, de előttem még sosem gyújtott rá.

- H-Harry... - Dadogtam.

Az előbb emlìtett személy felkapta a fejét, hogy megmertem szólalni. Èn is meglepődtem magamon.

- Nem akarok tőled Semmi olyat. - Hangsúlyozta a "Semmi" szócskát.

Szóval nem szeret?! Vagy mire értette?! A szexre, vagy rám?! Mit akar tőlem?!

- H-Harry... D-Dobd el... Kér... Kérlek... - Suttogtam.

Nagyot nyeltem, mikor idegesen nèzett rám. Fejemet lesütöttem, s tűsarkúmat kezdtem fürkèszni. Harry tekintete égette a bőrömet. Akàrcsak az első találkozásunkkor. Félek, vissza fog esni.

Felsóhajtott, s elengedte, majd rátaposott. Hogy mi?! Azt hittem, hogy bántani fog ezért is! Esküszöm, már én kívánok egy szálat! Mi van velem?!

- Adsz egy szálat? - Suttogtam.

- Ne is álmodj róla! - Szólt rám erélyesen.

Nyeltem, miközben bólintottam. Erre a válaszra számítottam.

- Nos, Hope... Elsőnek is nézz rám. - Helyezte mutató ujjàt állam alá, s gyengéden felemelte a fejemet. - Sajnálom, Hope. El sem tudod képzelni, hogy mennyire. A szívem szakadt meg érted, s csak Te vagy rá a gyógyír. - Sóhajtott, s elengedte a fejemet. - Amikor elmentél Mollyval ,tudtam, hogy szakítani fogsz velem. Rossz fiú módjára az alkoholhoz menekültem, s Conorral leittam magam. Te nem tudtál megállítani, hiszen nem voltál ott. De az egész időt végigbőgtem. Utána hívott Molly hogy jöttök a plázához. Hope, én... Èn találkoztam Eddel... Tudod, aki majd nem elvitt téged... - Szipogott. - És... Az nap éjszaka meghalt. De! Nem miattam. Elvileg túlitta magát, és semmi esélye nem volt a túlélésre. Szóval a rendőrség nem is nyomoz ez ügyben. Féltem, hogy elveszítelek a kórházban. Elsőnek csak meg akartam szorítani a kezedet, hogy tudd, hogy soha nem hagylak el, s örökre veled leszek, csak ha te nem küldesz el. De eszembe jutott Ed... Teljesen olyan volt, mint a filmekben. Mindenki helyett őt làttam. Minden orvos Eddé változott,s mindenki más. Köztük te is. Ès... Amikor hozzá értél a kezemhez eszembe jutott, amikor elrabolt téged. Meg akartam folytani. Nem engedem, hogy bárki is bántson téged. Szóval... Azt hittem, hogy Ed helyezi a kezét az enyémbe egy idő után. Ès... Így történt.. - Folyt le egy könnycsepp az arcán.

Èszrevette, hogy fázok, így felsőjét levette, s rám terítette. Sok gondolkozni valót adott nekem.

- Nem kérem, hogy bocsáss meg. Csak hogy higgy nekem, s én soha nem bántanálak szándékosan, Hope. Lehetetlen ilyet kérni tőlem. Csak... Èrts meg... - Nyúlt a nyaka körüli nyakláncért, s levette magáról. - Ezt karácsonyi ajàndéknak szántam, de ketten nem fogjuk megélni màr azt. Szeretném, ha barátod is lesz, hogy mindig rajtad legyen. - Helyezte a nyakamba az ezüst láncot.

Még sosem vettem észre, hogy egy papírrelülős medál van rajta. Mindig is egy háromszögnek láttam.

- Viszlát, Hope... - Nyomott egy puszit az arcomra, s a lifthez sétált.

Beszállt, s már itt sem volt. Elment. Tényleg elment. Èletem első szerelme csak úgy elsètált, s homályba veszett...

Dóri.Styles